Aktuális | ||
|
Vakok és
Gyengénlátók 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4. |
|
|
Érzékenyítő óra - Dunaföldvár, Beszámoló Érzékenyítő óra - Dunaföldvár, Magyar László Gimnázium
Egyesületünk munkatársai érzékenyítő esélyórákat tartottak 2025. május 19-én Dunaföldváron, a Magyar László Gimnázium 8/A osztályában. Egyesületünk már évtizedek óta tart szemléletformáló órákat közoktatási intézményekben, hivatalokban. Azzal a céllal, hogy az emberek megismerjék a vak embereket, bepillantást nyerhessenek mindennapjaikba, és kipróbálhassák az életvitelt megkönnyítő segédeszközöket. Az iskola biológia tanára elmondta, hogy előző órán az osztály a látásról tanult, így ez az óra most pont jó időben, jó helyen került megtartásra. Beszéltünk az egyesület működéséről, tevékenységéről, céljairól. Bemutattuk a Braille írást, a fehérbotos közlekedést, a beszélő segédeszközöket, és több aspektusból is azt, hogy a mesterséges intelligencia hogyan lehet a látássérült emberek segítségére a mindennapokban. A fiatalok kipróbálhatták a Braille írógépet, a táblát, a beszélő vérnyomásmérőt, és készítettünk számukra Braille írású névjegykártyákat is. Beszéltünk a vak és látássérült emberek mindennapjairól, hogyan tudnak boldogulni, közlekedni, ügyet intézni… Kidomborítva a pozitív hozzáállást és azokat a segítségeket, amit a mindennapjaikban kapnak embertársaiktól. Mivel dupla óra volt, ezért sok idő maradt olyan kérdésekre, melyek az interaktív előadás során felmerült bennük. Téma volt a vakvezető kutyák kiképzése, illetve beszéltünk arról, hogy a korabeli vak/látássérült diákok hogyan tanultak régen és hogyan tanulnak ma. A diákok rendkívül érdeklődőek voltak, számos kérdést tettek fel, és a végére egész jól elsajátították a Braille írást is. Hálásan köszöntük a Magyar László Gimnázium megbízott intézményvezetőjének, Farnek Mónikának a meghívást, és Varga József felügyelő tanárnak az érdeklődést! Köszöntük az osztatlan figyelmet, szívesen gondolunk majd vissza ezekre az órákra. | |
![]() ___Kép_nagyítása___ |
||
![]() ___Kép_nagyítása___ |
||
![]() ___Kép_nagyítása___ |
||
![]() ___Kép_nagyítása___ |
||
![]() ___Kép_nagyítása___ |
||
![]() ___Kép_nagyítása___ |
||
![]() ___Kép_nagyítása___ |
||
|
||
|