Erdélyben kirándultunk

 2025. július 14-20. között a Vakok és Gyengénlátók Tolna Vármegyei Egyesülete ismételten kirándulást szervezett Erdélybe.

Már sok évtizede látogatunk nyaranta Székelyföldre, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, hogy élményekben gazdagon, feltöltődve érkezzünk haza.

Idén, ahogy 2023-ban is két alkalommal menetrend szerű autóbusz járattal indultunk Szekszárdról a nagy útra, július 14-én hétfőn délután, hogy aztán megérkezzünk kedden Farkaslakára.

A farkaslaki Kisnyikó Vendégházban szálltunk meg, ahol amellett, hogy rendkívül igényes körülmények között pihenhettünk, szállásadóink Sebestyén Erzsike néni és Sinka bácsi igen kedvesek voltak hozzánk, jókat beszélgettünk velük.

Megérkezés, kipakolás után a közeli Gordon-hegyen álló Jézus Szíve Kilátót látogattuk meg, ahova autóval vittek minket több fordulóban Erzsike néniék, és közben amerre mentünk, mondták is, hogy mit látnánk, ha látnánk.

Néhányan fel is mentünk a kilátó tetejéig, majd visszaszállítottak bennünket Farkaslakára, ahol ki-ki megebédelt, elment boltba, sétált a faluban, stb.

Ebédidőben Váncs Ernő bátyánkkal, és feleségével Jolika nénivel is találkoztunk. Nagyon megörültünk egymásnak, és kicsit beszélgettünk velük. Majd a délutáni időjárás komorsága a mi hangulatunkat nem szegte, jókat beszélgettünk, mulatoztunk a vendégház teraszán.

16-án szerdán korán indultunk.

Ellátogattunk Szejkefürdőre, ahol megnéztük a szabadtéri Székelykapu Múzeumot, melynek a felső végénél található Orbán Balázs, a Legnagyobb Székely síremléke, ahol megálltunk.

Majd Székelyudvarhelyre látogattunk, ahol hallhattunk a városról, körbejártuk a nevezetességeket, a Márton Áron téren álló térplasztika segítségével azok is teljes képet kaphattak, akik nem látnak semmit, majd az udvarhelyi városháza Dísztermében meghallgattuk az épület eseményekben gazdag történetét is.

Szejkefürdőn és Székelyudvarhelyen Illyés Emőke, a székelyudvarhelyi Tourinfo Iroda munkatársa volt segítségünkre.

Amellett, hogy nagy szakértelemmel, tudása legjavával mesélt mind Szejkefürdőről, mind Székelyudvarhelyről, végig nagyon kedves, és segítőkész volt velünk.

Majd Székelyvarságra látogattunk el, ahol megnéztük, meghallgattuk a vízesést, ahova jó kalandos úton lehetett feljutni.

Hazafelé még megálltunk Székelyudvarhelyen „muníciót” vételezni az esti bulihoz, majd hazamentünk Farkaslakára.

Csütörtökön, július 17-én a Gyimesek, és az Ezeréves Határ felé vettük az irányt.

Ezen az úton szállásadóink fia, Sebestyén Jocó volt segítségünkre. Amellett, hogy ő is tudásának legjavát adta ahhoz, hogy ragadjon is ránk valami, utazás közben beavatott bennünket Farkaslaka, Székelyudvarhely, és a környék régi, és jelenlegi közéletébe. Anekdotákat mesélt érdekes emberekről, és igazi székely vicceket, hogy a nevetéstől majd’ kiestünk az ülésből.

Az Ezeréves Határon az őrházba karbantartás miatt nem mehettünk be, de Jocó rengeteg érdekes dolgot mesélt a környékről. Régi nagy csatákról, itt élt nagy emberekről. Egy gőzmozdony is állt az őrháztól nem messze, néhányan fel is mentünk a vezérállására.

Majd Csíkszépvíz felé indultunk, ahol ellátogattunk a Székely Határőr Emlékközpontba.

Dacó Dénes, aki az emlékközpontban tárlatvezető elmondta, hogy még nem volt dolga látássérültekből álló csoporttal, de igyekszik mindent megtenni azért, hogy mindenki számára élvezhető legyen a kiállítás.

Egyöntetűen elmondhatjuk, akik ott voltunk, a látás mértékétől függetlenül, hogy még túl is teljesített.

Amellett, hogy maga a téma érdekes volt, azt úgy adta elő, hogy a teljes mértékű egyenlő esélyű hozzáférés megvalósulhasson, és még interaktív elemekkel is elősegítette ezt. Színész által felolvasott tábori levél hanganyagának, vagy akár a Csángó Himnusz bejátszásával.

Aki ellátogatott a Székely Határőr Emlékközpontba, abban mély nyomot hagyott az ott eltöltött másfél óra.

Következő állomásunk Csíksomlyó volt, ahol megebédeltünk, majd aki akart, bemehetett a templomba, és megnézhette a Mária szobrot. A csapat másik része sétált a környéken, vagy csak pihent a környező padokon.

Onnan utunk hazafelé, Farkaslakára vezetett, ahol Jocó szóhasználata szerint „olvasókört” tartottunk ismételten.

Pénteken, július 18-án a Sóvidékre utaztunk. Szovátán megnéztük a medvetavat, majd a városnéző kisvonattal körbejártuk a várost, megcsodálhattuk az épületeket.

Következő állomásunk Parajd volt, ahol közismert okok miatt a sóbányába nem tudtunk lemenni, de kicsit sétáltunk a környéken, és megebédeltünk. Aki akart, vásárolhatott sót, meg szuvenírt, ajándékot a családtagjainak.

Innen Korondra utaztunk, ahol Máté Karcsi bátyánk taplász mester műhelyében sok érdekes dolgot hallgathattunk a taplógomba felhasználásáról. Kézbe is vehettünk néhány abból készült dolgot, és megismerkedhettünk magával a gombának az anyagával is.

Amellett, hogy az előadás igen tartalmas volt, vidám történeteket is belefűzött a mester.

Majd az üzletben ki-ki vásárolt szuvenírt, vagy akár használati tárgyakat, amelyek még sok évtizedig hasznára lesznek az embernek, és díszei is lesznek a konyhának, szobának, öltözéknek.

Innen Farkaslakára mentünk, ahol tiszteletünket tettük Tamási Áron szülőházánál.

Ott nagy írónk leszármazottja Sipos Kinga fogadott bennünket.          

Ő mindig kedvesen beszél az emberrel, és a visszajárókat mindig úgy üdvözli, mintha törzsgyökeres farkaslakiak lennénk.

Ígéretet tettünk egyesületi szinten, hogy elkészítjük, és eljuttatjuk Tamási Áron Székely ember észbelileg című novellájának Braille átiratát, mely e sorok keletkezésének idején már eljutott az Emlékházba. Kinga bizonyosan talált neki jó helyet, hogy gazdagítsa az írott gyűjteményt.

Majd Jocó, vidám vezetőnk meghívására az általa működtetett Pónifarmra mentünk, ahol megsímogathattuk a pónilovakat, szamarat, és még sok más állatot. A telek másik részén, ahol a farm van dínópark is áll, ahol az ősállatok makettjeit Jocó saját kezűleg készítette, és készíti el. Így megtudhattuk, hogy amellett, hogy jó, vidám, körültekintő ember, még igen kreatív is.

Jóideig ottmaradtunk, beszélgettünk, majd „olvasgattunk” is egy kicsit, módjával, mert néhányunk medvelesre jelentkezett, és a nehéz erdei terepen a túlművelt ember nem feltétlenül áll stabil lábakon.

Majd hazamentünk, és készültünk a medvelesre. Este 7-kor jött is értünk a vadász, aki felvitt minket az erdővel borított hegyre, ahol biztonsággal leshettük, hallgathattuk Európa csúcsragadozóját.

Élelmet szórt ki a fa épület közelében, ahova bementünk, és várakozó álláspontra helyezkedtünk.

Majd nem sokára érkeztek is sorra a mackók.

Még egy kisebb konfliktusnak is szem/fültanúi lehettünk, egyik medve jól helyrerakta a másikat.

Ahogy szaladt fel az egyik állat a hegyoldalon, tisztán lehetett hallani, hogy kitört egy fát. Ilyenkor döbben rá az ember, hogy a természethez képest csak egy porszem. Valószínű, hogy 10-30000 éve ezért kezdtünk szerszámokat készíteni.

A medveles után hazatértünk, majd mindenkinek elmeséltük, aki nem tartott velünk. Aki nem volt ott, az meg is bánhatta.

Szombat, már a pakolás, és a hazaútra való felkészülés ideje volt. Még néhányan bementünk a faluba, megebédeltünk, majd délután buszra szálltunk, és megkezdtük hosszú utazásunkat Szekszárd felé.

Kolozsvárott Murphy törvénye azért beleszólt a dologba, de legalább volt némi pihenőnk, és annak is nevetés lett a vége.

Vasárnap reggelre megérkeztünk Szekszárdra, és mindenki élményekkel gazdagodva, fáradtan, de vidáman térhetett haza.

Hazaértünk, de már vágyunk is vissza Erdélybe székely nemzettársainkhoz!

Ezúton e sorok írója azok nevében is, aki eljött, és jól érezte magát Erdélyországban szeretné kifejezni köszönetét mindazoknak, akik segédkeztek abban, hogy ilyen élménydús hetünk legyen.

Külön köszönettel tartozunk egyesületünk elnök asszonyának Kovácsné Marika néninek, hogy sokévtizedes kapcsolatait, és tapasztalatát latba vetve rögös úton, de megszervezte ezt az utat.