| Aktuális | ||
|
|
Vakok és
Gyengénlátók 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4. |
|
|
|
Kirándulás Budapesten kirándultunk
2025. október 7-én kedden Egyesületünk, a Vakok és Gyengénlátók Tolna Vármegyei Egyesülete kirándulást szervezett a fővárosba. Ellátogattunk a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2024-ben felújított és átadott székházába, ahol megismertük a Sipeky Villa történelmi, kultúrtörténeti jelentőségét. Számos érdekes dolgot tudhattunk meg a régi-új székházról, többek között azt is, hogy itt található Zugló, Budapest XIV. kerületének legnagyobb rendezvényterme. Reggel, a szekszárdi vasútállomásról indultunk 6 órakor, és sárbogárdi átszállással érkeztünk meg Budapest, Kelenföld vasútállomásra, ahonnan villamossal mentünk az Erzsébet királyné útjáig, hogy kis sétával odaérjünk a Szövetség székházához, ahol már vártak bennünket. A rendezvényteremben meghallgathattuk a székházról a tájékoztatót, amit Tölgyesi Bella és Erhart Péter az MVGYOSZ munkatársai tartottak. Majd útrakeltünk, és bejártuk azokat a helyiségeket, melyekről beszéltek, hogy meg is tapasztaljuk azok szépségét, praktikusságát. A villaséta után mindenkinek volt lehetősége felkeresni a Szövetség segédeszköz boltját, néhányan éltek is ezzel és vásároltak maguknak életvitelt megkönnyítő segédeszközöket, melyeket ki is próbálhattak helyben. A Szövetség épületét elhagyva ebédelni mentünk, majd az az Erzsébet királyné útja és a Hungária körút sarkán elindultunk a Vakok Kertjébe, mely egy akadálymentes szabadidő központ, ahol sportolási lehetőség, játszótér, és tandem kerékpárok várják a látássérülteket. Némi séta után a Városligetben oda is értünk és több, mint egy óra állt rendelkezésünkre a kikapcsolódáshoz és a környezettel való ismerkedéshez. Volt aki a vak ping-pongot próbálta ki, mások lengőtekéztek, egyesek biciklire pattantak vagy hintáztak. A jó hangulatú közel másfél óra után útra keltünk a villamoshoz, hogy elérjük Kelenföldön a hazafelé tartó vonatot. Kellemes időt tölthettek el a fiatalok és az idősebbek is a fővárosban. A következő budapesti utunk alkalmával a Közlekedési Múzeumot, még később pedig a Vasúttörténeti Parkot vesszük célba, ezeken a helyeken is élmények garmadája vár majd minket.
Ezúton is köszönetünket fejezzük ki Dr.Nagy Sándor Elnök Úrnak és a Szövetség Munkatársainak a kedves fogadtatásért és a gyönyörűen megújult székház bemutatásáért!
| |
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
___Kép_nagyítása___ |
||
|
|
||
|
|
||